2013.09.05. EE Tallinntól keletre
Az ágy ugyan régi, de nem idevalósi, a Keila-Joa udvarházból került ide A sörfőzde épülete 1820-ból származik, ma szállodaként funkcionál Az üvegház az 1870-es évekből származik, 1973-ra már teljesen romos volt, így szinte teljesen újjá kellett építeni A gyümölcskertet még a 1740-es években kezdték kialakítani, ma már sokadik életét éli A területet most annyira nyugodtan lehetett bejárni, sehol egy ember csak mi, a természet és az épületek Ilyem föld alatti tárolóból több is található a területen
Palmse Palmse Palmse Palmse Palmse Palmse
Egyrészük hűtőként,mások magtárként szolgáltak Szerencsére az időjárás ismét velünk volt, ilyen csodás idő talán egész nyáron nem volt itt A kis tavon akár csónakázni is lehet(ne), bár amilyen hínárosnak tűnt, messzire nem jutna benne az ember A területen rengeteg az épület és mindegyik szépen fel van újítva. A belépődíj 6 euró 1 főre, a családi jegy 12 euró A fürdőház Carl Magnus von der Pahlen bővítette a mai formájára a 19. század első felében, mint nyári pihenőhely. Természetesen anno szauna is helyet kapott itt, ma egy kávézó működik benne (persze csak nyáron, ilyenkor már nem) A fürdőház a park felől
Palmse Palmse Palmse Palmse Palmse Palmse
Látszik, hogy sok munkát ölnek a terület rendbe tartásába A következő kastélyig nem kell messzire menni, a korai neoklasszicista stílusban épült Sagadi kastély alig 10 kilométerre van Palmsétól A kastélyban meglepő módon egy kastélyokat bemutató múzeum működik, az egyik melléképületben pedig erdészeti kiállítás kapott helyett Szálloda itt is működik, erősen építve a konferencia turizmusra Egy kis tavacska innen sem hiányozhat A következő állomás Rakvere. Az egyik legnagyobb látványossága a középkorból származó vár, ezt őrzi ez a bika, a Tarvas szobor, amit a város 700. születésnapján avattak fel
Palmse Sagadi Sagadi Sagadi Sagadi Rakvere
A Wesenberg vár az 1200-as évekből származik, igazi jelentősége a 18. század óta nincs, azóta romos Hazafelé még benézünk Aegviiduba. A Tallinn-Szentpétervár vasútvonal 1870-ben nyílt meg, az itteni állomásépület is ebből az időből származik Mellette a víztorony, ezzel zárjuk a mai túránkat. Holnap Tallinntól nyugatra és délre kirándulunk majd
Rakvere Aegviidu Aegviidu