2012.09.30. Vilnius + Marcinkonys


    [Home] [Next] [Last]

Ma Vilniust nézzük meg, a séta a vasútállomáson kezdődik, minthogy autó helyett inkább a vonatot választottuk a városba jutáshoz A belvárosban egyébként mindenhol fizetni kell, hétfőtől szombatig, reggel 8 és 20 óra között. Ma vasárnap van, így sokkal szabadabban parkolnak a népek, mint egyébként Ebben a templomban éppen véget ért a mise A fő térszélén járunk. Érdekes megfigyelni, hogy bár szépen fel van újítva, arra még nem jöttek rá, hogy az autókat ki is lehetne tiltani innen A Szt. Kázmér templom, mellette a jezsuita rendház Még ugyan süt a nap, de már tornyosulnak fölöttünk a felhők
Vilnius Vilnius Vilnius Vilnius Vilnius Vilnius
A téren éppen egy Toyota bemutató zajlott, elég mérsékelt érdeklődés kísérte Ez itt a városháza A belvároson átkelve elértük a Katedrális teret, szemben éppen a Katedrális A városalapító Gediminas szobra A nagyhercegi palota A tér közepén áll a Harangtorony, ami a régi városfal egyik bástyájának maradványára épült
Vilnius Vilnius Vilnius Vilnius Vilnius Vilnius
A térből indul ki a Gediminas sugárút Egy kicsit összegyűrtem a képet, hogy minden ráférjen, talán átjön valamennyire a világvége előtti hangulat Nincs olyan sarka a városnak, ahol ne lenne valamilyen templom (vagy a maradványa) Az új fegyvertár épülete ma múzeum Csakúgy mint a régi fegyvertáré A Gediminas dombra a lustábbak siklóval is felmehetnek
Vilnius Vilnius Vilnius Vilnius Vilnius Vilnius
Sok ugyan nem látszik ebből az emléktáblából és nem is értem mi van rajta, az egyetlen érdekessége az állítás éve: 2013... Vilniusnak nem csak ódon, hanem modern része is van, érdemes arra is egy pillantást vetni A városnézést egy igazi nyárias zápor szakítja meg, olyan erővel csap le, hogy szinte csak fedett helyen lehet menedéket találni A bátrabbak a sikló épületének teteje alá húzódtak be A kevésbé bátrak a Gediminas toronyba Szemben a Három Kereszt hegye
Vilnius Vilnius Vilnius Vilnius Vilnius Vilnius

    [Home] [Next] [Last]