2017.05.14. GB Inverness


    [Home]    

A skót Felföld fővárosába, Invernessbe vonattal érkezünk. Általában a brit városok büszkék a régi vasútállomásukra, itt ez nem mondható el, a jelenlegi állomást 1968-ban adták át és nem is túl látványos A közel ötvenezres város a Ness folyó partján fekszik, ami meghatározza a látképet és a történelmét is Az Inverness Castle réginek néz ki, de a mai kastély nem annyira az. A mai épület 1836-ban épült a középkori várkastély helyén, már gáz, villany és vízvezetékekkel ellátva A Ness hídon át nézünk a belváros felé, az utca végén az Eastgate bevásárlóközpont, mely az észak legnagyobb ilyen egysége Itt alig pár lépéssel odébb már mintha vidéken járnánk. Szemben a Ness parti templom, mely még működik, bár több ilyen már bezárt az egyre inkább vallásmentes világban Az egyik legszélső belvárosi utca, innentől már igazi kertes házak következnek
Inverness Inverness Inverness Inverness Inverness Inverness
Észak felől nézünk vissza a belvárosra, középen a Greg Street gyalogoshíd Ugyanonnan nézünk észak felé. Előtérben a Waterloo Brdige, mögötte a vasúti híd. Amint látszik ide már nincs hajóforgalom, ezért nem kell figyelni a magasságra A város északi részén fekszik a kikötő, ahova a tengerről is be tudnak jönni a hajók. A képen látható Thames Fisher rendszerint a brit partok mellett hajózik A városban az angol mellett meglepő módon nem a skót a második legelterjedtebb nyelv. A híd oldalán a horgászati felételekről angolul és lengyelül tájékoztat a tábla. A lengyel népesség egyébként pont 2017-ben értel a csúcspontját a sziget, ekkor több mint 1 millióan éltek itt, ebbő közel 100.000-en Skóciában A vasúti hídon lehet eljutni az északi végpontig Thursoba és Wickbe. Mellette egy jellemző, a növekvő (bevándorló) népességnek szánt lakótelep A Kessock Bridgen át zajlik az észak-déli forgalom java, ezen megy át az A9-es autópálya. Az 1982-es átadás előtt vagy kompolni lehetett vagy kerülni 20 mérföldet
Inverness Inverness Inverness Inverness Inverness Inverness
6 évig épült és összesen 1056 méter hosszú A híd mellől még csak a Moray Firthet látjuk, az Északi tenger csak utána kezdődik A híd után még egy emberkéz építette épület van, a Caledonian Thistle focistadion, ahonnan ilyen kilátás esik. Persze a nézők nem emiatt jönnek ki, de legalább szép a környezet
Inverness Inverness Inverness

    [Home]