2016.10.14. GB Tenby


    [Home]    

Tenby (walesi nyelven: Dinbych-y-pysgod) számomra különleges hely. Már kisgyerekként megtetszett a térképet bújva, most végre el is jutottam ide. A Pembrokeshireben található kisvárosnak két partja is van, ez az északi, középen a Gosker sziklával Maga a közel 5000 lakosú kisváros egy dombon fekszik, és jórészt még körbeveszi a középkori városfal. A szemközti kikötőből dagály idején még kompjárat is közlekedik A városka a napóleoni háborúk idején kezdett belföldi turistacélpont lenni, a legnagyobb fejlődést a késő Viktoriánus korban érte el, a vasút 1863-as átadása után Bár manapság már a turizmus az elsődleges, a mai napig futnak ki innen halászhajók is A parton sok mindent találni Két életmentő állomás is található itt, ez a régebbi, mely 1905 és 2008 között szolgálta a bajba juttotatak. 2008-ban magánkézbe került és lakóházzá alakították át
Tenby Tenby Tenby Tenby Tenby Tenby
A tengeri klímának köszönhetően hűvös nyarak mellett meleg telek jellemzik az időjárást, az évi átlagok alig 10 fokos hőingást jelentenek. Emellett itt süt a legtöbbet a nap Walesben A mai nap ugyan nem folyamatosan süt, de azért a felhők és az eső ellenére is gyűlnek a napsütötte percek. Az apályt kihasználva rengetegen sétálnak a fövenyen, hamarosan én is St Catherine's Islanden (Szt. Katalin szigete) épült 1867-ben egy Palmerston erőd, de jelentőségét hamar elveszítette, így a katonaság 1895-ben fel is adta. Ma is csak ritkán és apály idején látogatható Kilátás észak felé a Kastélydombról A domb tetején áll Albert herceg, Vikória királynő férjének az emlékműve. Amint látható az erőd csak a tenger felől jelentett védelmet, a szárazföld felől szinte magasabb fekszik nála
Tenby Tenby Tenby Tenby Tenby Tenby
A színes házak a turisták miatt kellenek A 14. századi városfalak jórészt ma is megvannak, egyedi képet kölcsönözve a városnak A klímának és a napsütésnek pedig a szinte állandó virágzás köszönhető Itt sem a levegő, sem a tenger sem meleg igazán soha, de mégis pihentető itt sétálni, nem kell beugrani hozzá a vízbe A város legkisebb strandja a Castle Beach. Apálykor 150 méter széles (dagálykor alig létezik) és 2 mérföld hosszú Lejutni ide csak pár helyen lehet, azok közül is több magánlépcső
Tenby Tenby Tenby Tenby Tenby Tenby
Itt kezdődik a több kilométeres South Beach, ahol nyáron életmentő szolgálat is van Az Esplanadeon sétálva haladunk el az Atlantic Hotel kertje mellett, melyet csak a szállóvendégek élvezhetnek A városfalon át nem lehetséges a járműforgalom, csak az északi part felől lehet behajtani az óvárosba A kellemes sétát pedig mivel lehetne megkoronázni egy tengerparti városkában mint egy jó adag fish&chipsel egy helyes kifőzdében
Tenby Tenby Tenby Tenby

    [Home]