2015.08.08. SK Alacsony-Tátra, Király-hegy (Kralova hola)


    [Home]    

Augusztus elején egy rövid, 16 kilométeres túra következik az Alacsony-Tátrába, egész pontosan a Király-hegyre (Kralova hola). A start Sumiac (Királyhegyalja) faluban van, ahol is azonnal meredek kaptató vár, az első erdészeti útig, de már innen is akad némi kilátás Tovább haladva a Skalickától már még szebb a kilátás a Murányi fennsík irányába A kék jelzés nyílegyenesen vezet fel a hegyre, de én inkább egy kicsit pihenek és átváltok a sárgára, ami pár kilométeren kényelmes erdészeti úton vezet, igaz, nem felfelé, de legalább pihentető az árnyékban Nagyon kellemes a séta, de hamarosan véget ér az egyszerű út Hamarosan átváltunk a zöld jelzésre, ami szokás szerint elég technikás - mármint megtalálni merre is vezet az út... De legalább a végcél már látható Ez már a Kralova skala (Király kő) 1680 méter magasan (800 méter szint kipipálva). Alattunk Telgárt (Garamfő) falu
Kralova hola Kralova hola Kralova hola Kralova hola Kralova hola Kralova hola
Felettünk pedig az 1946 méteres csúcs, a TV adóval együtt. Szemben jobbra már látszik a következő nagy erőpróba: sehol egy árnyék, csak emelkedő Arrafelé megyek majd le Az előbb még ott lent voltam, aztán már hirtelen itt fent. Azért nem olyan hirtelen, de meglepően jól ment a kaptató Már csak pár lépés az aszfaltút és onnan meg már tényleg nincs messza a torony Kerékpárosoknak ajánlott út. Autóval nem könnyen járható, de én kerékpárral sem jönnék ide Tipikus csehszlovák monolit az 1960-ban átadott TV és rádióállomás a toronnyal
Kralova hola Kralova hola Kralova hola Kralova hola Kralova hola Kralova hola
Ez a Kässbohrer sem tegnap tol havat utoljára. Az épületben a hegyi mentőszolgálat állomása is található, de büfé nem, persze sokan hiszik azt, hogy lesz itt valami Hütte is, ahol lehet enni és inni (igény lenne rá) Ez már tényleg a csúcs 1948 m Az Alacsony-Tátra gerince, egészen jól bejárható, persze előbb fel kell jutni ide A Magas-Tátra ugyan nincs messze, de nem sok látszik belőle a párás időben A hegyi kerékpárosok gondoskodnak a fokozott erozióról
Kralova hola Kralova hola Kralova hola Kralova hola Kralova hola Kralova hola
Lefelé már toronyiránt megyek, végig a kék jelzésen Még egy pillantás vissza Aztán még egy És kelet felé, ahol felfelé mentem Végül egy utolsó pihenő 1451 méteren a Predné sedlonál, innen már csak 3 kilométer fékezés és már véget is ért e a rövidke, 1161 méter szintes túra (persze csak a térkép szerint annyi, a valóságban 1300 volt)
Kralova hola Kralova hola Kralova hola Kralova hola Kralova hola

    [Home]