2015.05.27-28. LT Rusné + PL Augustów csatorna


    [Home]    

Az utolsó napunk Litvániában, ezúttal határterületre látogatunk. Rusné (1945 előtt Russ) régen nem volt határ, Kelet-Poroszország határa kicsit odébb volt, így ez a csatorna sem volt a határ közelében sem Jobbra a Skirvyte/Skierwieth határfolyón található kikötő határállomás látható. A vízitúrázóknak kötelező itt bejelentkezni, csakúgy mint a hajóknak. Szemben az egykori Gut Brioniscken területén lovak legelnek: az már orosz terület, a településeket itt mind lerombolták 1945 után A legközelebbi lakott település ide jó 10 kilométer, addig határzóna van, tilos a belépés A litvánok is a mélységi ellenőrzésben hisznek, itt a környéken sehol sem feltűnő a határőrizet Az Uostadvarisi világítótorony 1876-ban készült el, közvetlenül a Nemunas torkolata előtt található
Rusné Rusné Rusné Rusné Rusné Uostadvaris
A helyi Belvedere kastély tavaly kimaradt, így most kerül sorra. Ez még nem a kastély, csak az egyik melléképület, de az állapotából már következthetünk a kastélyéra is A kastélyt a Tyszkiewicz család épített a 19. század elején. Az első Nagy háború után iskola lett, és rövid szünetelleé egészen 1971-ig az is maradt A romantikus stílusú kastélyt 2005-ben privatizálták, sajnos azóta is csak romlik, láthatóan nincs vele terv A 7 hektáros park is elvadult Bár az ajtók többsége zárva van, sajnos nem jelent nehézséget bejutni az épületbe - mindent elloptak belőle, ami mozdítható A főbejárat is szép díszes
Belvederis Belvederis Belvederis Belvederis Belvederis Belvederis
Másnap már kifelé megyünk, a határátkelő Kapciamiestis után annyiban változott a korábbihoz képest, hogy kapott egy szép molinót és egy tájékoztató táblát, amin a környék látnivalóit tekinthetjük meg térképes formában A lengyel irányban kicsit lapítottak az úton, így már akár 60-al is lehet menni anélkül hogy félnünk kéne a tengelytöréstől Ugrunk egy kicsit a fehérorosz határ felé. Ez az Augustówi csatorna a fehérorosz határ előtti utolsó zsilipkapuja, Kudrynkinél Ezt a zsilipet 2005-2008 között teljesen felújíottták, így a vizitúrázók rendelkezésére áll, még zsilipkezelős is van szezonban. A határ ide csak 2 kilométer, ott még egy határátkelő is van Persze így májusban még minden csendes, de július-augusztusban itt rengetegen járnak majd Igazi világvége ez, aki szereti a teljes nyugalmat, ide jön nyaralni
Kapciamiestis Kapciamiestis Rudawka Rudawka Rudawka Rudawka

    [Home]