2014.11.10-11. GB Holyhead - Manchester


    [Home] [Next] [Last]

Az első látogatásom Nagy-Brittaniában mindjárt annak egyik szélén, Holyheadben kezdődik. A kikötő már túl van fénypontján, amint látszik a belső részek már üzemen kívül vannak A 19. századi csúcspont óta kisebb-nagyobb megszakításokkal csökken a forgalom a kikötőben. Ma már szinte kizárólag az Írországba járó  kompok generálnak némi életet, évente 2 millió utas jár erre, bár egyre csökken a számuk a fapados repülőknek köszönhetően. Itt is éppen egy törölt hajójárat miatt foglalt az egyik Pier,  a kiesést a vonatok is megérzik A városka Holy szigeten fekszik, a mag gyakorlatilag a St. Cybi templom köré épült. A templom a 6. században épült, a korábbi római erőd maradványain A Market streeten, minő meglepetés kis helyi piacot találunk, az árusok furgonból árulják a halat, bárány-, disznó-, csirkehúst, gyümölcsöt Az utca alsó részén a csecsebecse árusok húzzák meg magukat Az első világháborús helyi hősöknek méltő emléket állítottak
Holyhead Holyhead Holyhead Holyhead Holyhead Holyhead
Délután átugrunk Blackpoolba. A helyet 1840-ben érte el a vasút, innen datálható a nyaralóhely státusza, amit a mai napig sikeresen őriz, többek között számtalan szállásának és mulatóhelyéne köszönhetően A Északi móló végén még színházat is találunk A Középső móló mögött a sokkal délebbre lévő vidámpark látszik; mondjuk a november eleje itt sem számít szezonnak, így nem is volt nyitva Az Eiffel torony mintájára épített Blackpool is turistamágnesnek számít. A 158 méter magas torony 1894-ben készült el, az akkoriban 6 pennys belépő ára mára online éve 10,5 helyben 13,5 fontba kerül. A kilátás biztosan pazar, de sajnos ilyenkor már ez sincs nyitva... Ha kedd, akkor Manchester. A város kissé jellegtelen, ami nem is csoda, mivel a története gyakorlatilag az ipari forradalommal kezdődött. A képen látható Portico könyvtár épülete már nagyon réginek számít: 1806-ra készült el A modern belváros közepén megtartottak pár házacskát a régi városból
Blackpool Blackpool Blackpool Blackpool Manchester Manchester
A városháza előtti első világháborús emlékmű kicsit nagyobb, mint a holyhead-i Manchester, bár vagy 50 kilométerre van a tengertől, mégis kikötőváros volt, a sok csatorna elősegítette az ipar által termelt áruk közvetlen hajókra rakását. A Tengerészek csatornája csak egy kicsit összekötő volt két nagyobb hajókikötő medence között Persze a kikötők ma már nem működnek, de a csatornák és medencék maradtak. A 1990-es évek óta óriási pénzeket költöttek a rozsda területek fejlesztésére, általános sikerrel, Manchester az ipari hanyatlást sikerrel élte túl. Szemben Birodalmi Hadi Múzeum északi kiadása (a központi Londonban van) A Media City UK egy 80 hektáros ingatlan fejlesztés a csatornák partján; a 2011-2013 között átadott épületekben a legnagyobb beköltöző a BBC, mely egymaga 2300 munkahelyett hozott ide, de az ITV-nek is van itt érdekeltsége A Quay West irodaház bronz tömbje egyenesen a Media City UK gyaloghíd traffordi oldalán fekszik Mellette meg a világszerte ismert Old Trafford stadion, a Manchester United otthona
Manchester Manchester Manchester Manchester Manchester Manchester
Az újrahasznosítás az Ontario medence esetében is jól sikerült, a vízre egy evezősklub települt, a háttérben egy szálloda magasodik A manchesteri óriáskerék állítólag nagy siker volt, mondjuk így november negyed órán csak miattam ment körbe-körbe... 2015-ben a helyi tanács és az üzemeltető nézeteltérése miatt lebontották, így ma már nem ilyen módon körülnézni a város felett Amint látszik nem egy szép város Kilátás észak felé És a kerék lentről, kicsit össze kellett nyomni a képet, hogy minden beleférjen Az itteni katedrális, a püspöki templom építését 1421-ben kezdték, több bővítést, átépítést megélve a 19. század végére nyerte le mai formáját. Igaz, 1940-ben német, majd 1996-ban ír bombatámadás érte, de hogy a hívek újra teljes fenségében láthassák, jelenleg is zajlik a felújítása
Manchester Manchester Manchester Manchester Manchester Manchester