2014.05.23. LT Siauliai + LV Rundale-Mezotne-Jelgava
Litvánia egyik kiemelt látványossága (Vilnius mellett ez szokott szerepelni a kötelező látványosságok között) a Šiauliai (ejtsd: Saulé) mellett fekvő Keresztek hegye. Ez ugyan még helyi viszonylatok között sem hegy, de hogy kereszt van rajta elég az biztos. Látogatása ingyenes, csak a parkolóért kell fizetni némi pénzt Tavaly már jártunk a lettországi Rundaléban, akkor az esőben megnéztük a kastélyt belülről, de már akkor látszott, hogy a kert miatt is érdemes lesz visszatérni ide. Most a legcsodálatosabb időben, bár a természet szempontjából kicsit korán érkeztünk meg újra A kastély szépsége vitán felül áll A kevés éppen virágzó növény között a tulipánokat említhetjük először A fehértől a feketéig minden színben megcsodáljuk őket Rundale
Šiauliai Rundale Rundale Rundale Rundale Rundale
A 20 század közepére a park teljesen elvadult, a '70-es évek végén történt meg az újratervezése Az első fát 1984-ben építették, de a mai napig van még rajta tennivaló A Zöld Színházat 2004-ben hozták létre, éppen valamit hozzáépítettek, emiatt le volt zárva A pergolák most éppen virág nélkül A parkban két egykor emlékművet is helyreállítottak. Az első Napóleon katonáinak állít emléket 1812-ből, amikor is a cári Oroszország elleni hadjáratában erre is megfordult A másik pedig az I. világháború német áldozataira emlékezik
Rundale Rundale Rundale Rundale Rundale Rundale
A parkból minden főút a kastélyhoz vezet A Kínai pavilon ma kávézónak ad helyet A Japán pavilon pedig igazából illemhelység... A park ma látogható részét egy kis tavacska és csatornák választják el a hátsó, erdős résztől A fő sétány Nappal szemben is csodálatos a kert
Rundale Rundale Rundale Rundale Rundale Rundale
Pár év és itt is gyönyörű lugas lesz A Játék kert a 19. század elejéből fog majd játékokat felvonultatni, ha egyszer elkészül Mindig máshonnan, de a látvány ugyanaz A kertész háza 1998-ban készült el és mai is a főkertész otthonaként szolgál Csodálatos lehet, ha itt minden kivirágzik A Fűszerkert piknikeknek ad helyett, itt mi is lepihentünk egy kicsit
Rundale Rundale Rundale Rundale Rundale Rundale