2014.03.09. SK Nagy-Fátra Kereszt hegy / Križna
Az idei első igazi túrára már március elején adódik alkalom. A start Tureckán (Török), egy sípálya alján van: amint látható, idén a síszezon érdeklődés hiányában elmaradt... 1971-től lanovka vezetett fel egészen 1387 méterig (az alsó állomás 657 méteren van), ezt 1993-ban leállították felújítás miatt. Sajnos ez a felújítás a mai napig várat magára, illetve annyi változás azért történt, hogy az alsó állomás kivételével elbontottak szinte mindent, ami a régi lanovkára emlékeztett Tavaly decemberben egyszer már nekivágtam ennek a túrának, akkor csak idáig jutottam... Igaz, akkor az időjárás sem volt ilyen csodálatos, csak abban reménykedtem, hogy a köd felett a hegycsúcson szép idő lesz. Valószínű így is volt, de a sípálya kifogott rajtam (akkor sem volt több hó sokkal, mint most) Idén télen, amint már említettem, alig pár hétig járt csak a sífelvonó Az első emelkedő végén a Salasky üdülőtelep ad némi okot pihenésre. Eddig 900 métert tettünk meg, felfelé pedig 165-öt A kényelmesebbek akár idáig is jöhetnek autóval
Turecká Turecká Turecká Salasky Salasky Salasky
A házacskák nyáron biztosan benépesülnek, de így márciusban, főleg hó nélkül nagy a kihaltság Az egyik emelkedő után jön a másik, mintha sose akarna véget érni. A kezdeti hűvös kezd múlni, itt már folyik rólam a víz Egy kis bódé az erdőben, itt éppen nem emelkedett az út Az idő csodás, kívánni se lehetne jobbat Az első hófoltok a sárga jelzésen. Itt egy kicsit letértünk a sípályáról... de csak azért hogy átváltsunk egy másikra És már itt is van
Salasky Salasky Salasky Salasky Salasky Líška
Szemben az 1154 méter magas Japen magasodik Itt a következő sífelvonó, természetesen szintén munka nélkül Gyök kettővel araszolva is elérjük végre a Majer szikla magasságát Az első ember, aki megelőzött. Vagyis először a kutyája robogott el, aztán az ember. Utána még egy fickó hagyott le, de ő már nem volt ilyen gyors Lassan felérünk a gerincre, már ideje volt, éppen elég időt töltöttem már a sípályákon Balra egy kis kunyhó, ahol éjszakázni lehet, mellette a hegyi szolgálat házikója, de ott nem lehet megszállni. Középen a lanovka felső állomásának romjai. Pár éve leégett, azóta így áll
Líška Líška Líška Líška Líška Líška
Csoda, hogy még megvan a tüdőm, de már ezért megérte idáig felkúszni A lanovka állomásának maradványai Lefelé másfél órát ír a tábla, felfelé kettő is kellett Itt még nem volt annyira meleg, de a nap már meggyengítette annyira a havat (ami 5-10 centiméter itt), hogy egyes helyeken már beszakadjunk, szerencsére itt még nem mélyre Innen már látszódik a végcél, a Kereszt hegy (Križna) A hó kérgesre fagyott, de elég nyom van, ahol csúszás nélkül lehet haladni
Líška Líška Líška Líška Líška Líška